Főoldal kapcsolódó oldala: Hispanisztika TDK

Hispanisztika TDK

A Hispanisztika TDK története és tevékenysége röviden:

2005-2008 A Spanyol Tanszéken Hallgatói kezdeményezésre 2005. tavaszán alakult meg a Tudományos Diákkör. A tudományszervezői feladatok ellátására a tanszéki oktatók közül Dr. Menczel Gabriellát kérték fel a hallgatók, míg a diákság képviseletében Végh Dánielt választották meg a diákkör titkárának. Az első év során tudományos előadások megtartására hívtunk meg kollegákat más tanszékekről, illetve a hallgatók elkészült tanulmányainak bemutatását, megvitatását szerveztük meg.

A tanszéki TDK tagjai először a XXVIII. OTDK konferencián mutatták be dolgozataikat, amelyre 2007. április 2-4. között Székesfehérváron került sor (www.otdt.hu). Székesfehérváron a zsűri külön dicséretben részesítette tanszékünk diákkörét a magas részvételi arányért és a kiemelkedő eredményekért, amelyekre büszkék lehetünk. Végh Dániel első helyezést, Zelei Dávid második helyezést, Kovács Pál pedig különdíjat kapott. Ezúton is gratulálunk Mindnyájuknak!

A dolgozatok magyar összefoglalója a "Lazarillo - Fiatal Hispanisták Tanulmányai" c. sorozat első kötetében jelent meg "Határok a spanyol nyelvű irodalmakban" címmel (Budapest, Palimpszeszt, 2007).

A XXIX. országos találkozó 2009. április 16-18-án Szegeden került megrendezésre. 

A XXIX. OTDK-án az "Olasz-spanyol irodalom" szekcióban Skrapits Melinda első, Boda Benjamin második helyezést ért el, Baglyosi Leona pedig a SZTE Hispanisztika Tanszékének különdíját kapta. Rájuk is nagyon büszkék vagyunk!

A XXX. Jubileumi OTDK-t 2011. április 18-20-án Egerben tartották. Egerben a XXX. OTDK-án Báder Petra és Pusztai Tímea első helyezést, Czecze Gabriella második helyezést, Kürthy Ádám pedig harmadik helyezést ért el. Mindnyájuknak szívből gratulálunk!

A XXXI. OTDK Humántudományi Szekciója 2013. április 3-5. között a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán került megrendezésre.  2012. november 8-9-én a tavaszi konferenciára tanszékünk jelölő házi ülését nemzetközi diákkonferenciával kötöttük össze, amely által a TDK-tevékenység is sokkal szélesebb nyilvánosságot kapott, sok külföldi résztvevő is volt. Így a hallgatóink nemcsak előadóként, hanem tudományszervezőként is kipróbálhatták magukat. Debrecenben Báder Petra első, Zombory Gabriella második, Vágó Noémi Lujza pedig harmadik helyezért szerzett. Szívből gratulálunk! 

 A TDK tagjai a tudományos versenyre való készülésen túl aktívan részt vesznek a tanszék által 2008 óta szervezett konferencia lebonyolításában, mint szervezők és segítők. Valamint közösen látogatnak el könyvbemutatókra, előadásokra és kiállításokra. A TDK tagjai a szak sok más hallgatójával együtt a Budapesti Történeti Múzeumban  a Múzeumok Éjszakáján megrendezett Latin-Amerikai Napok alappillérei voltak a szervezés és lebonyolítás tekintetében. Saját ötleteikből létrejött programokkal szórakoztatták az oda látogatókat.

A leadott szövegek hozzáférhetőek a Spanyol Tanszék könyvtárában.

 

Az OTDK-án való részvétel feltételei:

 

A hosszú közös munka, viták és beszélgetések, valamint a szép eredmények alapján szeretnénk bíztatni a tanszék hallgatóit, hogy az elindított folyamat ne álljon meg, minél többen válasszanak mihamarabb témát és kezdjék el a munkát. Tapasztalataink alapján a felkészülési időt érdemes teljes egészében kihasználni, hogy valóban átgondolt, felépített, tudományos szintű dolgozatok szülessenek.

A dolgozatok elkészítéséhez szerencsés legalább egy témavezetőt felkérni, erre bíztatunk mindenkit.

A tanulmányok beadásának feltétele, hogy a határidő előtt a tanszéken megrendezett ún. házi védés keretében a dolgozatok megmérettessenek és az opponens, illetve a védésen jelenlevők által megvitatott módosítások és kiegészítések még emeljék a munka színvonalát.

Továbbra is szándékunkban áll saját "hispanisztika" alszekció létrehozása, amelynek feltétele minimum HAT dolgozat delegálása az Országos Konferenciára, melyek legalább fele nem egy intézményből kell, hogy származzon. Az alszekcióban lehetőség nyílna a spanyol nyelven elkészített nyelvészeti, irodalmi, kultúrtörténeti, módszertani stb. pályamunkák bemutatására és megvédésére.

A következő, XXXII. OTDK Humán Tudományi Szekciójának 2015-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcészettudományi Kara ad majd otthont.

A Spanyol Tanszék oktatói örömmel állnak a pályázó hallgatók rendelkezésére és mindenkinek nagyon sikeres munkát kívánunk!

 

 

A Hispanisztika TDK periodikumaLazarillo - Fiatal Hispanisták Tanulmányai

Eddigi számok:

1.  "Határok a spanyol nyelvű irodalmakban". Szerk. Menczel Gabriella és Végh Dániel. Budapest, Palimpszeszt, 2007.

2. "Három évforduló - három generáció?". Szerk. Végh Dániel és Zelei Dávid. Budapest, Palimpszeszt, 2008.

3. "A szőnyeg visszája. A spanyol nyelvű irodalmak és a fordítás". Szerk. Menczel Gabriella és Végh Dániel. Budapest, Palimpszeszt, 2009.

4. "Tükrök és prizmák. Hagyomány és újítás a modern spanyol nyelvű prózában". Szerk. Menczel Gabriella és Skrapits Melinda. Budapest, Palimpszeszt, 2011.

5. "Kitekintések és bepillantások. Alkotói eljárások és olvasói szerepek a latin-amerikai irodalomban". Szerk. Menczel Gabriella és Tompa Rozália. Budapest, ELTE Spanyol Tanszék, 2014.

Contenido relacionado