Hírek és Információk

Erasmus ösztöndíj pályázat

A pályázat on-line benyújtási határideje: 2010. március 25. 24h

A nyomtatott és aláírt pályázat benyújtási határideje (a jelentkezési lap 3 példánya, a további mellékletek 1 példányban):
2010. március 30. szerda 14h
helye: Spanyol Tanszék titkársága

Tanszéki koordinátor: Kutasy Mercédesz

ERASMUS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a 2011/2012-es tanévben
külföldi egyetemi tanulmányokra és külföldi szakmai gyakorlatra

A pályázat feltételei:

? spanyol bachelor alapszakosként kettő lezárt tanulmányi félév
? mester és doktori képzésben részt vevő hallgatóknak legalább egy lezárt félévvel kell rendelkezniük a pályázat benyújtásakor
? a pályázat elektronikus úton történő benyújtása az ETR Erasmus felületén
? kitöltött és aláírt jelentkezési lap (3 PÉLDÁNYBAN)
? tanulmányi terv (spanyolul), amely tartalmazza a kinti egyetemen elvégzendő tárgyak listáját (mellékelni kell hozzá a kurzusok itthoni megfelelőit, 3-4 tárgyat célszerű megjelölni)
? vázlatos önéletrajz (spanyolul), amelyben szerepeljen minden eddigi szakmai és közéleti teljesítmény (HÖK-ben vagy egyéb szervezetben végzett tevékenység, mentori feladatok ellátása, TDK, tudományos konferencia, publikáció, stb.)
? indexmásolat az előző két félév jegyeiről
? fényképes személyi igazolvány és a lakcímet igazoló lap másolata
? ha nem magyar állampolgár, a letelepedési/tartózkodási engedély másolata

? Szakmai gyakorlatra történő pályázat esetén a külföldi intézménytől befogadó nyilatkozat szükséges.
Tanár és tanító szakos hallgatók szakmai gyakorlatot a Comenius tanárasszisztensi program keretében teljesíthetnek. Az egyéni pályázatokat közvetlenül a Tempus Közalapítványhoz kell beadni. Bővebb információ: www.tka.hu.

Kérjük a pályázókat, hogy feltétlenül jelöljék meg a következőket:

? melyik egyetemre pályáznak első, második, illetve harmadik helyen,
? hány (4 vagy 5) hónapra kérik a szerény összegű támogatást,
? a tanév melyik hónapjában kezdenék meg tanulmányaikat.

A pályázat on-line benyújtási határideje: 2010. március 25. 24h

A nyomtatott és aláírt pályázat benyújtási határideje (a jelentkezési lap 3 példánya, a további mellékletek 1 példányban):
2010. március 30. szerda 14h
helye: Spanyol Tanszék titkársága

Tanszéki koordinátor: Kutasy Mercédesz

A hiányos, feltételeknek nem megfelelő, olvashatatlan vagy határidő után érkező pályázatokat az intézet nem köteles fogadni.

Kik nyújthatnak be pályázatot?
Azok a hallgatók pályázhatnak, akik:
 magyar állampolgársággal vagy letelepedési / tartózkodási engedéllyel rendelkeznek;
 abban a félévben, amelyben a kiutazást tervezik, hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek az ELTE-n;
 A pályázó hallgatóknak a mobilitást abban a képzési ciklusban kell teljesíteniük, amelyben pályáztak (alapképzésben részt vevő nyertes hallgató nem veheti igénybe az elnyert státuszt mesterképzés során).
 még nem voltak Erasmus hallgatók*;
 valamint megfelelnek az adott karon / tanszéken meghirdetett pályázat követelményeinek.

A szeptemberben mester szakot kezdő hallgatók 2011. szeptember folyamán, kiegészítő pályázat keretében pályázhatnak a 2011/2012-es tanévi mobilitásra az intézetek/tanszékek, karok által meghirdetett szabad férőhelyekre. A kiegészítő pályázat keretében csak önköltséges, ún. label státuszra lehet pályázni, és a tanulmányutat vagy szakmai gyakorlatot az adott tanéven belül kell teljesíteni (a tavaszi félévben). Értelemszerűen kiegészítő pályázat csak abban az esetben lesz, amennyiben nem sikerül feltölteni a kari hallgatói létszámokat!


Az Erasmus Hallgatói Mobilitás pályázatának keretében a következő európai egyetemek spanyol tanszékeire lehet jelentkezni:

Universidad de Barcelona
Universidad Autónoma de Barcelona
Universidad de Castilla-La Mancha
Universitat de Girona
Universidad de Granada
Universidad de León
Universidad Complutense de Madrid
Universidad Autónoma de Madrid
Universidad de Málaga
Universidad de Murcia
Universidad de Oviedo
Universidad de Salamanca
Universidad de Sevilla
Universidad de Valencia
Universidad de Zaragoza
Universitá Degli Studi Di Cagliari
Universitá Degli Studi Di Firenze

Az Erasmus-program keretében külföldön teljesítő hallgatók:
? 3-10 hónapot töltenek külföldön;
? a fogadó intézményben nem fizetnek tandíjat;
? itthon is beiratkoznak, esetleges itthoni tandíjukat kifizetik és rendes ösztöndíjukat a külföldi tartózkodás idejére is megkapják;
? külföldön végzett tanulmányaikkal az itthoni tanulmányi kötelezettségeik egy részét kiváltják (a két együttműködő tanszék a hallgató kiutazása előtt megállapodik arról, hogy a hallgató mely kurzusokat fogja elvégezni a külföldi egyetemen); A partnerintézményben minimum 2, a szakos tanulmányokhoz szorosan kötődő kurzust kell teljesíteniük.
? külföldön teljesített szakmai gyakorlatukkal az itthoni szakmai gyakorlatuk egy részét vagy egészét teljesítik (a tanszék és a fogadó szervezet a hallgatóval a kiutazás előtt megállapodik arról, hogy a hallgató a szakmai gyakorlat során milyen tevékenységeket, feladatokat fog teljesíteni);
? Erasmus-ösztöndíjban is részesülhetnek (minimum 3, maximum 5 hónap).

A pályázatról, a partnerintézményekben folyó képzésekről bővebb információ a www.elte.hu/erasmus honlapon található.

Elnyerhető ösztöndíj időtartama, összege:
A pályázaton nyertes hallgatók 1 szemeszter időtartamra kaphatnak támogatást, amit indokolt esetben (ösztöndíj támogatás nélkül) meghosszabbíthatnak. A külföldi tanulmányok és/vagy szakmai gyakorlat minimális időtartama 3 hónap. Az ösztöndíj összege függ a tanulmányi időszak hosszától és a célországtól. Tájékoztatásul közöljük a 2008/2009. tanévben megállapított ösztöndíjak összegét:
? Belgium, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Izland, Németország, Spanyolország, Görögország, Ciprus, Málta, Szlovénia, Portugália egyetemeire utazók számára havi 346 euró a részképzés esetén és 430 euró a szakmai gyakorlat esetén;
? Azok a hallgatók, akik nem kapnak ösztöndíjat, de az együttműködésért felelős intézet/tanszék kiutazásra jelölte őket, ösztöndíj nélkül is kiutazhatnak önköltséges, ún. label hallgatóként, ha más forrásból fedezni tudják kiutazásuk és kint tartózkodásuk költségeit. E státusszal mentességet élveznek a fogadó intézmény számára fizetendő tandíj, regisztrációs díj, vizsgadíj, laboratórium használati díj, vagy könyvtár látogatási díj fizetése alól.

Útmutató az Erasmus on-line használatához


Az Erasmus program keretében a hallgatók 3-10 hónapos részképzésre és/vagy szakmai gyakorlatra pályázhatnak. Az Erasmus on-line pályázati és adminisztrációs rendszer az ETR-en belül, az Erasmus felületen érhető el. E rendszerben lehetséges a hallgatói pályázatokat feltölteni és elküldeni, valamint a bírálatot követően a formanyomtatványokat letölteni.


Pályázás menete az Erasmus on-line rendszerben

A pályázónak be kell lépnie saját ETR azonosítójával az ETR rendszerbe, majd ki kell választania az Erasmus menüpontot. 2011. február 8-tól lehetséges az on-line pályázatok feltöltése. A személyes adatokat tartalmazó felületen kért adatok többségét az ETR rendszerben rögzített adatok alapján a rendszer automatikusan megjeleníti, a hiányzó adatokat a pályázónak be kell írnia. A több szakos hallgatóknak lehetőségük van minden szakjukon pályázni. A rendszer minden szakon az adott szakra vonatkozó partneregyetemek listáját ajánlja fel.

Részképzésre történő pályázás esetén a hallgató a kari szabályozás szerinti számú célegyetemet jelölhet meg pályázatában, értelemszerűen minden partnerintézményre vonatkozóan ki kell tölteni a pályázati adatlapot. Szakmai gyakorlatra történő pályázás esetén három szakmai gyakorló helyet lehetséges beírni. Tanár és tanító szakos hallgatók (a gyógypedagógus szakos hallgatók kivételével) nem az Erasmus, hanem a Comenius program keretében pályázhatnak szakmai gyakorlatra (tanárasszisztensi pályázat). Az egyéni pályázatokat közvetlenül a Tempus Közalapítványhoz kell beadni. Bővebb információ: www.tka.hu)

Kérjük, hogy az adatlapon minden kérdésre válaszoljanak, mert a hiányos pályázatot a rendszer nem fogadja el. A pályázat feltöltése, módosítása, véglegesítése és elküldése a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság döntése alapján 2011. március 25-én 24 óráig lehetséges, ezt követően a rendszer lezár, és nem fogad el pályázatot. Az elektronikus pályázatok véglegesítését követően a pályázati dokumentációt ki kell nyomtatni, alá kell írni, és az elektronikus rendszerben megadott csatolandó dokumentumokkal együtt a jelzett koordinátornak vagy ügyintézőnek kell leadni a tanszéki/intézeti kiírásban rögzített határidőig.
(BTK: az intézeti/tanszéki felhívásnak megfelelően, javasolt határidő: március 30.)


A pályázatok beérkezését követő 4-6 héten belül várható a kari és intézményi szintű döntés meghozatala. Az előzetes rangsorokat 2011. április 15-e után az intézetek/tanszékek vagy karok közzéteszik. A végleges döntés április végén várható, ekkor a pályázó e-mailen értesítést kap pályázata elbírálásáról, és az ETR Erasmus felületén is jelezni fogjuk a hallgató Erasmus státuszát (ösztöndíjat nyert / label státuszt nyert / tartaléklistára került / elutasított). Az ösztöndíjat nyert hallgatók ekkor fogják megtudni a támogatás összegét is. A nyertes hallgatóknak el kell dönteniük, hogy élni kívánnak-e az Erasmus ösztöndíjjal / label státusszal. Amennyiben valamely hallgató több szakján is nyert, döntenie kell, hogy azok közül melyik lehetőséget veszi igénybe. A nyertes hallgatókat e-mailben értesítjük további teendőikről, és a HÖK szervezésében információs napot is tartunk.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az ETR-ben megadott e-mail címre küldött leveleket tekintjük hiteles értesítésnek. Amennyiben a pályázó nem olvassa a megadott címre érkező leveleit, vagy a címet hibásan adja meg, ennek következményei a pályázót terhelik.

2011. február

Közzétette: Menczel Gabriella (2011.02.15. 22:06)

Vissza